így maradhat sokáig egészséges az iskolás gyerek

Hamarosan kezdődik az iskola, a szülők pedig varázsszer után kutatva bújják az internetet és kérdezik gyermekeik háziorvosát, mivel erősíthetnék a kicsik immunrendszerét annak érdekében, hogy szemük fénye minél tovább egészséges maradjon a suliba visszatérve. Dr. Bence Zsófia házi gyermekorvos, a K&H jövő gyógyítói díj tavalyi közönségdíjasa szerint nincs csodabogyó, szervezetünk védekezési képességét azonban több dologgal is segíthetjük.

Tovább

nem is gondolnánk, mennyi információt rejthet egy csepp vér

Az innovatív eszközök nemcsak az orvosok munkáját könnyítik meg, hiszen azzal, hogy leegyszerűsítik, lerövidítik a diagnózis felállítását, a gyerekeknek és szüleiknek is kevesebb megpróbáltatással járnak a vizsgálatok. A K&H gyógyvarázs program ezért már 20 éve töretlenül segíti a gyermekorvosok betegségmegelőző és gyógyító munkáját azzal, hogy korszerű eszközökkel támogatja őket. Ilyen például az a vérkép-analizátor, amely tavaly óta egy kis észak-keleti város háziorvosát segíti abban, hogy egy csepp vérből megállapíthassa a baj forrását. Így a kivizsgálás miatt a kis betegeknek nem kell 25 kilométerre utazniuk a legközelebbi kórházba -- ez pedig a hátrányos helyzetű régióban a közlekedési és anyagi nehézségek miatt is különösen sokat számít.

Tovább

hogyan válhat energiahatékonnyá a gyermekegészségügy?

A hazai gyermekegészségügyi intézmények már több fronton törekednek az energiahatékonyságra, amelyre nemcsak a fenntarthatóság, de az árnövekedés miatt is szükség van. A K&H gyógyvarázs felmérése alapján tudatosan csökkentik áram-, víz- és gázfelhasználásukat, igyekeznek minél több megújuló energiát használni és korszerű berendezéseket beszerezni.

Tovább

van megoldás az egyszerhasználatos eszközök kiváltására a gyermekegészségügyben

Az egészségügy komoly kihívás előtt áll a fenntartható fejlődést célzó intézkedések terén, nehéz ugyanis összeegyeztetni a kórházi steril környezetet és egyszer használatos eszközöket a környezetvédelemmel. A K&H gyógyvarázs kutatása alapján a gyermekegészségügyi intézmények tisztában vannak a megoldásokkal, és egyre inkább alkalmazzák is őket. 

Tovább

így készítsd fel gyermeked szervezetét az iskolakezdésre

Még néhány hét van a nyári szünetből, a gyerekek szervezetét azonban nem árt időben elkezdeni felkészíteni a közösségi létre. Tanévkezdéskor ugyanis nemcsak a napirendjük változik meg teljesen, de egyszerre többféle kórokozóval is szembe találja magát immunrendszerük. A kicsik testét és lelkét többféleképpen is erősíthetjük – ezeket szedte most csokorba a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, a K&H gyógyvarázs

Tovább

a gyerekek nem mini felnőttek – és ez a gyógyításnál is számít

A gyerekek nem a felnőttek kicsinyített másai – nemcsak testméretük különböző, de szervezetük is kicsit másképp működik. Nem véletlenül különül el a gyógyászatban a felnőttek és a gyermekek ellátása. Ezekkel a különbségekkel jó, ha a szülők is tisztában vannak, így bizonyos balesetek és megbetegedések könnyebben megelőzhetők. Ha pedig már megtörtént a baj, akkor lényeges, hogy a szakemberek speciálisan a kicsik gyógyítására alkalmas eszközökkel kezelhessék a gyerekeket. A K&H gyógyvarázs program keretében ezért most 20 millió forint értékű orvosi műszerekre pályázhatnak a gyermekegészségügyi intézmények.

Tovább

nyáron kívül-belül fontos a víz

tippek az örömteli iváshoz és fürdéshez

Nyár, meleg, víz: a gyerekek ezeket hallva azonnal indulnának a strandra. A felnőtteknek viszont nemcsak a külső felfrissülésről, de a belső hidratálásról is gondoskodniuk kell, hiszen a kicsik maguktól jellemzően nem isznak eleget. A gyerekek testi és lelki egészségét szem előtt tartó K&H gyógyvarázs ahhoz ad most tippeket, hogyan vegyük rá játékosan a gyerekeket az elegendő folyadékbevitelre, és mikre figyeljünk a vízparton.

Tovább

ezért nélkülözhetetlen az apák részvétele a gyereknevelésben

Az édesapák szeretetteljes és támogató hozzáállása nagyban befolyásolja a gyermek egészséges fejlődését és felnőttkori személyiségét. Fontos ezért, hogy ők is kivegyék a részüket a hétköznapi rutinból és a közös élményekből, programokból. A gyermekek testi és lelki egészségét támogató K&H gyógyvarázs a közelgő apák napja alkalmából megmutatja, mi mindent adhat egy apa gyermekének azzal, ha már az első lépésektől bevonódik a nevelésbe.

Tovább

hogyan előzhetők meg a leggyakoribb gyermekbalesetek?

Lassan itt a nyár, ami a jókedv és a nagy családi kirándulások időszaka, de sajnos a gyermekbalesetek számát is nagyban megnövelik a szabadban töltött órák. A K&H gyógyvarázs most abban ad útmutatást a szülőknek, hogy mire figyeljenek, ha csökkentenék a balesetek előfordulásának kockázatát. 

Tovább

indul az allergiaszezon

hogyan ismerjük fel a gyermekkori allergia első jeleit?

Az elmúlt 20 évben hazánkban megkétszereződött azoknak a gyerekeknek a száma, akik valamilyen allergiával küzdenek. Az évről-évre növekvő esetszám és a most kezdődő allergiaszezon miatt a szülőknek fontos tudniuk, hogy milyen fajtái vannak az allergiának, azok hogyan jelentkezhetnek, és melyek azok a tünetek, amik megkülönböztetik az ételallergiát az -intoleranciától vagy a légúti allergiát a náthától. A K&H gyógyvarázs összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat és intő jeleket.

Tovább

10%-kal nőtt az orvosi műszerek ára is

Bár a koronavírus járvány már lecsengőben van, a nyersanyaghiány, az áremelkedés és a megnövekedett szállítási határidők újabb nehézségeket okoztak az egészségügynek. Átlagosan 10%-kal kerül többe egy orvostechnikai és gyógyászati eszköz a covid előtti időkhöz képest. A K&H gyógyvarázs szakértői utánajártak annak, hogyan változott a gyermekegészségügyi eszközök piaca az elmúlt két év hatására.

Tovább

idén is elmarad az influenzaszezon?

A Covid megjelenése előtt minden februárban az influenzaszezon tetőzése volt a téma. 2021-ben a szigorú védőintézkedések hatására ez elmaradt, de mi várható ebben az évben, különös tekintettel a gyerekekre? A K&H gyógyvarázs szakértői úgy vélik, a megelőzés és a háziorvosoknál is rendelkezésre álló korszerű diagnosztika kulcsfontosságú lesz a fertőzés féken tartásában.

Tovább